Születésnapomra
Nem szólnak fanfárok, nem  gyúlnak lampionok, nem vesz körül ünneplő tömeg.
Csendesen ünneplem magam, számot vetek az életemmel.
Nem sok és nem kevés ez a hatvan év, mert mekkora parányi is az  ember élete a  nagy mindenséghez képest.
Ha visszanézek , csak  1pillanat,elröppenő fuvallat, amint gyámoltalan gyermekből , itt találom magamat újra  védtelenül egyedül.
Mert mindnyájan csak magunkra számíthatunk, egyedül születünk és épp úgy egyedül halunk meg.
Míg kicsi babaként anyánk keze kell , hogy óvjon , távol tartson minden rossztól , hogy megérintsen a szeretetnek az egyetlen érdek  nélküli melegsége, ami erőt ad az élet viharában.
És hányan nem  kapjuk meg  ezt a védelmet, ami segítene eligazodni az emberi érzések  labirintusában.
Ifjuként elégünk a szerelem felemésztő tüzében, hogy főnix madárként szülessen újra énünk.
Nem adom a szenvedéseimet, ragaszkodom minden elejetett könnyemhez, az egyetlen megismételhetetlen életet éltem. Ami csak az enyém.
Soha senki más nem élheti ezt az életet. Egy vagyok önmagammal.
Nem bánok semmit, minden az én hibám, amit elkövettem csak az enyém.
Aztán , ha átölel a fény, nem  félek, csak átsiklok a másik dimenzióba, hogy más testben  folytassam a lélek örök vándorlását.