A tömeg lassan araszolt befelé a sírkert kapuján. Anna nem érzékelte a valóságot, mintha csak egy film képkockái játszódnának le előtte. Óvatosan nézett széjjel: Vajon itt van ő , a megtagadott fiú, vajon eljött tényleg, ahhogy kérte tőle?! Mennyi ideje is , annak a nyárnak , talán 20 vagy nem is épp 30éve már , hogy megszületett a fiú, akit zabigyereknek csúfoltak az iskolában , és aki nem ismerte apját. Azt gondolta, meg kell tudnia, és megírta neki: az apád jó embert volt, ezt tudnod kell.........................értem én, hogy nehéz megbocsájtani, hogy sosem keresett, hogy nem ismerhetted őt. A szertartás már megkezdődött, amikor Anna szétnézett és szemével kereste a fiút.Ott állt a tömeg mögött lehajtott fejjel és idegenként, de itt volt.Rögtön meglátta és felismerte ifjú kori férjét , és nagyobbik fiának arcvonásait benne. Anna nem sírt, csak befelé, arca rezzenéstelen , szinte érzéketlen volt. Annak a mikulás estének a képei játszódtak le lelki szemei előtt, amikor ők öten a család a megbonthatataln egység megjelentek azon acéges összejövetelen. Ott voltak ők a kisfiú és az anyja , aki lopva tekingetett szeretője családjára, szemében a mérhetetelen gúny és írigység. A kisfiú semmit sem sejtett az egészből épp csak 2éves volt. Most már ő is apa, és most itt áll , saját vérszerenti ,de soha nem ismert apja sírjánál. Az asszony tekintete, most saját felnőtt fiaira terelődött, akik megtörten álltak és könnyeikkel küszködtek. Az apjuktól búcsúztak, aki ott volt gyerekkoruk minden fontos eseményénél. Éjszakákat sétált velük kisbaba korukban , járni és biciklizni tanította őket. Horgászni és fakarddal harcolni , szánkózni és kártyázni. Ott volt egyetlen lánya , aki most Anna karjába kapaszkodva állt , nem tudván, ki támogat kit. Majdnem egy évben születtek féltestvérével. Már kifelé mentek , amikor Anna előtt elsuhant egy árnyalak, és azt suttogta..................köszönöm. Ő volt az, És akkor már tudta jól tette, mert amegbocsájtás a legfontosabb és legnagyobb emberi erény